2021-es edzőtábor, beszámoló

Hogy sikerült az idei tábor?

Tudod egy cikk, egy sztori mindig egy üzenet. Ezek az üzenetek igazodási sarokpontok. Akik olvassák tudják, hol vagyunk, hol vannak, értékelést kap mindenki, de legfőképpen én.

Egyszer Johnny mesterem azt mondta, hogy a természet folyamatosan fejlődik, de nem úgy, hogy csak jobb és nagyobb lesz, hanem amplitúdó szerűen. Vannak kiugró évek és a pólus másik oldalán pihenő szakaszok.

A lényeg, hogy a két pólus csúcsa közötti távolság minél kisebb legyen, és a lineáris vonal egyenesen mutasson. Ez az egyensúly. A mester dolga megtartani és biztosítani ezt . Ha ez sikerül egy családnak leszel a vezetője, minden más esetben csak ütő-rúgó szakmunkás.

Jelenleg nem a tábor dolgai dolgoznak bennem, hanem a jövő.

Tudod a siker szóval ajánlatos csínján bánni. Édes, mint a méz, de keserves az út, bár már az is siker, ha haladunk előre.

A legrosszabb, hogy Tótka Sándor szavaival élve a sikernek nem titka van, hanem ára. És ez üt.

Tótka Sándor aztán tudja, mi az ára egy olimpiai aranynak. De azt gondolom, ezen kívül a siker egy folyamat eredménye, amiben mindenkinek benne van a munkája. Ezen kívül az utolsó pillanatban is összeomolhat az egész rendszer. Bárki van is a táborban, az rengeteg ember munkájának az eredménye és nem feltétlenül az enyém. Évek óta mondom, most is hangsúlyozom, hogy az egyén sikere a társaié is.

Hogy sikerült 2021-ben a fejlődési amplitúdókat közelebb hozni?

Ez az egész év úgy ahogy van ,ment a levesbe. Most rajtunk áll, hogy a hátralévő is megy, vagy pedig megtanulunk élni a helyzettel és új utakkal sikert elérni. A pendémiát nem lehet okolni mindenért. Ha elfogadnánk a problémákat, még ma sem lenne Amerika, és az űrre is csak tekintgetnénk.

Alapjaiban rázott meg mindenkit, - bennünket is - ez az egész, de tiszteletben tartom mindenkinek a véleményét hozzáállását, ezen kívül magam sem tudnék más megoldásokat. Pláne, ha olyat kérdezünk, aki majdnem ott maradt, alighanem lenne véleménye arról, hogy jól vagy rosszul sikerültek a dolgok.

Májusban, ahogy felengedték a sorompókat tömegével jöttek vissza a srácok, sőt kerestek újak is.

Ez jó, pláne, ha azt nézzük, hogy július 30.-án még mindig edzettünk, és csak azért ment mindenki tábor előtt pihenőre, mert kötelezően előírtam. Évekkel ezelőtt május végén csak lézengtek páran a teremben, most pedig évek óta minden edzésen tudunk kosár rugby-zni.

Ez viszont a megelőző évek eredménye. Ahogyan nevelve lettek a tanítványok, ahogyan hozzáállnak a Budo-hoz, mindez ebben csúcsosodott ki.

De nézd meg az internetes képeket is. Ez a csapat nem normális. Őrültek gyülekezete, velem az élen.

Mit gondolsz, mi ennek az oka?

Nézz rá! Április végétől július 30-ig negyven fokos hőmérsékletben, folyamatosan jöttetek edzésre és sokszor, sokan álltak az ablak alá friss levegőért, mert már rosszul voltak. De mégis…Azt mondtam az ablak alá álltak és nem azt, hogy ki… Önmagukért teszik, a saját önbecsülésükért.

Vannak akik lassan az ötödik X-et tapossák. Kihajtják magukat, szinte hányásig, aztán félholtan veregetik egymás vállát az öltözőben, lebotorkálnak a lépcsőn, másnap összekaparják magukat és csütörtökön megint ott vannak.

Volt olyan fiatal mester, aki fél órát ült edzés után mire fel tudott állni és akkor is csak annyit mondott tudod, most egy kicsit elfáradtam. Ha nem mesterek vagyunk össze öleltem volna, de így csak odaszóltam neki, hogy ,,hová jutunk, ha már te is szimulálsz?” De oldalt fordultam, hogy ki tudjak menni az ajtón, akkora lett a mellkasom.

Ne higgyétek, hogy csak a szám jár. 1983-84-ben Tatabányán emeleti üvegfalú teremben edzettünk. Ott elájultak emberek. Aki ott volt, emlékszik rá. De ez csak egy a sorban. Én is tudom milyen meghalni.

Tavaly 43 fős csúcslétszámmal jöttünk táborba, idén hetven jelentkezőből ötvenhárom fő tudott ténylegesen lejönni.

Akkor most nem édes ez a siker?

Édes ez, de keserédes. Sokaknak kavart be a munka és ez nem lenne szabad, hogy így legyen. Nagyon nem. Meg kell találni egyrészt az egyensúlyt ebben is, másrészt amikor övet kap valaki, felelősséget is vállal. Másokért és Önmagáért. Övet nem lehet büntetlenül hordani. A munka megélhetés, a Budo szenvedély. Ha valaki meg akar oldani valamit, azt megoldja. A többi kifogás.

Felhívnak és természetesen elfogadom a helyzetet, de a baj ott kezdődik, hogy önmagát is felmenti ezzel az illető, holott én ezt sosem tettem csak azt mondtam mindig, amit hallani szeretnének. Sikert csak akkor érsz el, ha teljesítesz és ennek ÁRA van.

Ne értsd félre, büszke vagyok mindenkire, de ha nem lennék maximalista, a tanítványok nem szembesülnének magukkal és akár meg is gazdagodhatnék ebből.

Mik voltak a jó dolgok?

De hiszen ez mind jó dolog. Ha fáj mindened az azt jelenti, élsz. Ha letolnak az azt jelenti fontos vagy, ha megbíznak valamivel az azt jelenti nélküled nem megy, ha nem kapsz meg valamit, azt jelenti sokkal több van benned.

És az első esti fröccs táborban a kiszáradt testbe…. az meghosszabbítja az életet! :)

Idén bevontuk a kisebbeket is az edzőtáborba. Ezelőtt is jöttek, de Örs csapatából most első ízben és nagyon büszke voltam rájuk. Ez rettenetesen fontos dolog, mert szeptembertől a második generációs edző csapat veszi át az irányítást a gyerekek edzésében és ez a bizalom a szülőktől az alapja mindennek.

Kis csillagaim végig csinálták a felnőttek adagját, ebben a gatyarohasztó melegben. Csak ittak és ittak, de nem mentek wc re. Kiizzadták.

Egy délelőtti pihenőt kaptak mindössze, ám ezen kívül megállás nélkül melóztak. Tudni illik, hogy a felnőtt edzés az két –két edzésből áll, plusz az esti övfelkészítőből. Azért ez gombócból is sok. Pláne, Bence meg vitte futni reggel a kamikázékat. Volt két lány a fiataloktól, akik annak ellenére sem mentek pihenni, hogy engedélyeztem nekik. Megdicsértem őket, de bár ne tettem volna. Ehhez a hozzáálláshoz bármilyen szó kevés. Égtem is egyet, mint pinokkió a tündér előtt.

Idén két meglepő eset is történt és elismeréssel kell szólnom róla. Hollandiából és Amerikából is voltak itthon hazánkfiai, pláne egyikük serdülő és távoli tanítványaim ajánlására kerestek meg. Ami az elismerés, hogy totál ismeretlenül belevágtak abba, hogy lejöttek velünk táborba és végig is csinálták.

Azért ez is a folyamat eredménye!

A szülők előtt pedig kalappal le! Szólsz róluk is?

Nem is kezeljük őket külön, egyszerűen bele tartoznak a csapatba. Regina, mint lelkes zumbázó olyan bemelegítést tartott a csapatnak, hogy csak néztem! És ezt első kérdésre simán bevállalta, ami azt mutatja, senki nem idegen neki, megszokott csapat előtt szerepel. De vitték a gyerek csapatot mindenfelé, ha ismerték őket, ha nem. Majd minden nap béreltek egy vízi-csúszdát és ment a tombolás. Este pedig közösen váltottuk meg a világot egy fröccs mellett. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha nincsenek.

Staga is hozzátartozik a nyárhoz, mint a napsütés.

Staga – Stágel György 4 Dan-os mester- már nem vendég. Beleszólása van a közös megbeszéléseinkbe, kikérjük a véleményét. Végig maradnak a táborban, részei az edzésnek , ugyanúgy dolgoznak, mint mindenki más.

Ha valaki végig olvassa a KBA hitvallását, láthatja, hogy a tradíció mellett kutatjuk a használható fejlődés értékes elemeit. Tagadhatatlan, hogy a jitsu technikák földharc szegmense önálló és világszintű fejlődésnek indult. Ha nem tanulmányozzuk, úgy magunk alatt vágjuk a fát és évek múlva behozhatatlanul lemaradunk. Staga és csapata csúcstechnológiát képvisel és ebben az ő szisztémáját követjük évek óta, másra nincs is szükségünk.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy idén senki nem vizsgázik.

Tudom, hogy ez fájdalmas és egy gyereknek nem magyarázod meg, de egyszerűen nem tudtunk felkészülni. Hiába az újra engedélyezett edzések, mégis nagyon kevés időnk maradt az övanyagra. Eddig mindig úgy jöttünk táborba, hogy esténként csak át kell ismételni az anyagot, aztán hajrá.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez – főleg a gyerekeknél – csalódás, de meg kell tanulniuk várni is.

Ők azt tapasztalják, hogy buktatás általában nincsen nálunk, hiszen vizsgára csak azt engedjük, aki amúgy is rendben van már. Most viszont senki nem ment volna át. Sem az anyag, sem az erő és állóképesség nem állt rendelkezésre. A zöld gyümölcsbe senki nem harap jóízűen. Ezen kívül komoly átalakításra van szükség az anyagban, valamint figyelembe kell venni a fiatalok képességeit. Nem követelhetünk annyit tőlük, mint a felnőttektől.

Jó hír viszont az, hogy azonnal elkezdjük szeptemberben a képzést, és októberben narancs övig decemberben barnáig lehet vizsgázni, de komoly szándékomban áll a téli táborokat is megújítani, ott is lesz lehetőség pótolni az elmaradtakat.

Úgy látom egyre nemzetközibb lesz a csapat.

Na látod, ez az elmúlt negyven év hozadéka. Mindig vannak olyanok, akiket sikerül becsapnom és jó híremet keltik. :) Igen, többen is külföldi ajánlások útján kerestek meg, találkoztatok velük, és nagyon megkedveltük egymást.

Például Pedro brazil, itt dolgozik és természetesen a brazil jiu-jitsu stílust képviseli, de itt ragadt, látva mennyi még az ismeretlen terület amit tanulnia kell.

Eddig is sejtettem, de Pedro csatlakozása okán napfényre is került, hogy mindenki beszél angolul –vagy más nyelvet. A táborban amikor összeültünk, jojózott a szomszédság szeme, mert magyar szó alig hangzott el.

Stagán kívül egy Taekwondo vendégedzőnk is volt. Úgy láttam megfogott bennünket a tudása és a stílusa.

Érezni kell a minőséget. Bár megkérdeztelek benneteket erről, de mégis úgy irányítottam a beszélgetést, hogy ez létrejöhessen. Bocsánat ezért mindenkitől így utólag is… :)

Magyarországon a tradicionálisabb vonalat - de magát a Taekwondo-t is - Harmat László nagymester honosította meg. Rögtön láttam az ITF feliratból, hogy az Ő vonala táborozik mellettünk.

Évekig példálóztam, ha nem ment egy jodan rúgás, hogy meg fogtok lepődni, ha egy Taekwondossal állsz szembe és a laza lábával.

Adta magát a szitu és Poós Pétertől egy igazán színvonalas edzést kaptunk. Mi nagyon megválogatjuk kitől tanulunk, most is a legjobbat kaptuk, Péter ugyanis a szövetség 6 danos technikai igazgatója és negyven pluszos kora ellenére elég meggyőző a mozgása.

Megbeszéltük, hogy ősszel egy – egy edzés erejéig be is ugrik majd hozzánk, segít a lábtechnikákban.

Mi volt számodra a legjobb a táborban?

A vége..:)) Ezt a kérdést majd felteszem a többieknek is. Nagyon sok ilyenkor a munka és a felelősség, Elfáradok én is. De tudod , egyre kevesebb a feladatom. A legjobbakkal dolgozok együtt, akikre csak rá kell bíznom a munkát és biztos lehetek benne, hogy maximális odafigyeléssel lesz megoldva, de érzékelem a fiataloknál, hogy már ők is szívesen vállalnának feladatot.

A legjobb mégis talán a hétfő este volt. Zuhogtak a dobások. A kisebbek az utolsó erejüket adták ki, a nagyok szórták a technikákat, a barnák és danosok elementáris erővel préselték bele a másikat a tatamiba. Aztán a küzdelmek ebben az őrült melegben… és az odafigyelő, valóban a tudást szomjúhozó szemek. Aki sérült, összetapasztotta magát és állt vissza. Csak ülsz, belefeledkezve nézed ezt a csodát, közben tudod ,hogy ez már nem mozi, hanem valós erő, magadat látod bennük, próbálsz megszólalni, próbálod elmondani, de nem megy, mert akkora a gombóc a torkodban, hogy a szemeden buggyan ki és egyszer csak elszédül körülötted a világ és csak forog , forog és forog….

Shihan

2021 08. 23.